*

2. Fejezet

Az erkölcs gátja átszakad

A nappaliba áradó fénnyalábok furcsa árnyakat festettek a kasmír szőnyegre, és selymesen verődtek vissza a pasztell fahéj színű falakról. Kate mikor kinyitotta szemét, örömmel konstatálta, hogy csak rosszat álmodott, s végre felébredt, ebben az ugyanolyan meleg, s hívogató nappaliban, ahol Aaronnak kiöntötte a lelkét. Gyorsan akart felülni az ágyban, s hirtelen fájdalom hasított a derekába, s visszahanyatlott a puha, meleg díványra. Mikor figyelmesebben körbe szemlélte a nappalit, észrevette, hogy az álmában viselt pamutinge a fotel háttámláján hever, s nadrágja, csizmája is összehajtva fekszik ott mellette. Újra felült az ágyon - de most jóval nagyobb gondot fordítva a lassúságra és fájós hátára - mikor észrevette a közeledő férfi alakját.

-Aaron! Mi, mi történt? - kérdezte őszintén csodálkozva, s kissé idiótán érezve magát a zavarodottságtól.

A pszichiáter először nem felelt, csak megcsóválta a fejét, leült Kattel szemben a fotelba, s egy bögre teát nyújtott a nő remegő kezei felé.

-Hogyan lehettél ennyire gyerekes, naív és önbíráskodó egy idegen városban, mikor megígérted, nem szöksz meg...Ezek után, remélem, nem várod el, hogy bármikor is megbízzam benned! - hangjában csengett a csalódottság és a düh édes kettőse.

Katherine elmosolyodva figyelte, ahogy a férfi pókerarcán hirtelen megrándult egy izom.

-Aaron, én nem akartam megszökni, mindössze egy doboz cigarettát szerettem volna venni, s reméltem visszaérek, mire rendezed a számlát. Pechemre az a fickó a pultnál meghívott egy italra, de csak egy meggysört kértem, hogy ne legyen belőle probléma. Inkább legyél büszke rám, és nem ideges! - hangjában a boldogság bújkált, s furcsán, ezt Aaron nem tudta mire vélni. - Figyelj, tudom, szólnom kellett volna, de ki gondolta volna, hogy megtámadnak fényes nappal, egy kis lebujban?

Aaron nem felelt, csak szúrós tekintetét belevájta a nő szemébe, s hátradőlt a kényelmes fotelben, mély hallgatásba burkolózva. Katherine egy kis idő várakozás után úgy döntött, tennie kell valamit a férfi búskomorsága ellen, így lassan - egész lassan, a derekát fogva - felállt a díványról, s odasétált az ablakon kifelé bámuló férfihoz. Könnyedén leült az ölébe, s mélyen a szemébe nézve folytatta az elakadt beszélgetést.

-Sajnálom, rendben? Tényleg sajnálom, nem fordul elő többet...

-Még szép, hogy nem! Nem megyünk innen sehova, amíg haza nem mehetsz. Úgy érzem ez a pszichiátriai eset, amely a tied, nem nekem való...vagy csak veled van a baj, nem tudom...az orvosnak és a páciensnek soha nem szabadna olyan közel kerülniük egymáshoz, mint például ez az eset is! Itt ülsz az ölemben, ami abszolút....

Kate nem is gondolkozott, érezte, tudta a férfi ugyanúgy vágyik az ő csókjára, csak aggályai vannak a munkája sikeressége miatt. Nem tudta, ez csak egy pillanatnyi érzés, mely így hatalmába keríti, vagy szimplán a kielégítetlen vágyainak tükre, de tudta mit csinál, s minden erejével azon volt, hogy sikerrel járjon. Csábosan rámosolygott a férfira, majd egyre lassabban közeledve annak borostás arcához, finoman megpuszilta folyamatosan be nem álló ajkait. Aaron egy szempillantás alatt elfelejtette mondanivalóját, s elveit feladva, szorosan magához húzta a gyönge, törékeny teremtést, kinek szépsége, s kisugárzása bearanyozta napjait. Magához szorította, s hevesen reagált az apró, finom csókra. Nyelveik lassan felfedezték a másik édes ajkait, s ölelésük mind szorosabbá fonódott, mikor Aaron lassan eltolta magától a nőt, majd hirtelen felállt, s ölébe kapta Katherinet. Tett vele két lépést a kanapéig, s leültette, majd nyugodtságot erőltetve arcára ( melyet nadrágjának dudora eredményesen leleplezett), lassan beszélt.

-Most mind a ketten lenyugszunk, holnap pedig felhívom egy kollégám, hogy vállalja át az ügyet. Természetesen visszafizetem édesanyjának a fennmaradt összeget, s nem zavarjuk egymást többé. Tudom, hogy nagyon össze van zavarodva, de...

A férfit Katherine dühödt pillantása késztette arra, hogy leálljon monológjával.

A nő kipirosodott arccal pattant fel a díványról, s közel - elég közel ahhoz, hogy erőteljesen a lábára taposson a férfinak - elhaladt mellette, be a kis szobájába, s teljes erejéből becsapta maga után a tölgyfából készült, szépen megmunkált ajtót.

A férfi megsemmisülten meredt a semmibe, s kavargó gondolataiba merülve egyetlen célt tűzött ki maga elé, Katherine mihamarabbi gyógyulását, melyet a jelek szerint ő nem tudott elhozni neki.

A délután folyamán előkutatta egyszerűen berendezett dolgozószobája fiókjából legjobb barátja, s kíváló szakmai kollégája telefonszámát, majd meredten bámulta a kagylót, mikor végre elhatározásra jutott.

-Hallo! Szia Andrew! Itt Aaron. Nagyon nagy kérésem lenne…- azzal egy szuszra elhadarta Katherine pszichológiai esetét.

-Damon! – szólalt meg a vonal túlsó végéről barátja, aki a férfi második nevét részesítette előnyben – mondd csak, nem zúgtál te bele ebbe a nőbe?

Aaron sóhajtott egy mélyet, s vontatott, meghunyászkodó hangon felelt. – De, Andy, azt hiszem igen. Pontosan ezért kérném, hogy vállald el helyettem…

A két férfi hosszú pszichoanalízisbe kezdett, s jó másfél órás telefonbeszélgetésük befejeztével megegyeztek Katherine másnapi utazásának lebonyolításáról.

Mikor Aaron kilépett dolgozószobájának tölgyfa ajtaján, mennyei illatok csapták meg az orrát. Lassú léptekkel indult a konyha irányába, s csodálkozva figyelte a nő főzőtudományát. A konyhapulton félkész saláták hada gyülekezett, a sütőben már pirosra sült csirke pihent, s Kate éppen egy finomnak tűnő mártáson munkálkodott. Mikor észrevette a férfi jelenlétét, rákacsintott, majd tovább tevékenykedett hangosan dúdolva a rádióban szóló közkedvelt country számot. Aaron tudatában annak, hogy holnaptól ez a gyönyörűség már nem a páciense, s elutazik egy másik államba, hirtelen mélabú vette át érzelmein az uralmat, s hanyagul ült le a székre, hogy majdnem leesett. Katherine fél szemmel néha ránézett a férfira, s az ebéd elkészültekor vette észre, hogy Aaron a konyhapultra dőlve merült mély álomba. A nő elmosolyodott, s gondosan kikerülve a férfit, megterített a tölgyfa étkezőasztalon. A teríték színválasztásakor gondosan ügyelt az étteremben tanultakra, s a romantikusabb női-férfi vacsorához kontrasztosabb színeket választott, így a tányéralátétek krémszínt viseltek, míg az abrosz fekete volt. Elhelyezett az étkezőre a konyhában talált díszek közül egy párat, s meg is lelte kedvencét, egy kis üvegcsét, melynek homok csücsült az alján. Kate megtöltötte vízzel, s ráhelyezett egy úszógyertyát, s az asztal közepére helyezte. Az étkészlet hófehéren csillogott a fekete abroszon, és a saláták, s mártások, valamint a csirkehús is elfoglalta méltó helyét. Katherine gyorsan bevonult szobájába, felvette a tegnap vásárolt legszebb fekete selyemruháját, kibontotta haját, s egy kis pírt és szempillaspirált vitt fel magára természetes smink gyanánt, majd immár csodálatos öltözékben odasétált az alvó doktorhoz, s gyengéden megbökdöste vállát.

Aaron felemelte a fejét, s csodálkozva tekintett az előtte lévő terítékre, majd tekintetét az őt bökdöső lányra irányította. Elképedve konstatálta, milyen gyönyörű az újonnan vásárolt szatén, fekete ruhában, s leheletnyi sminkje mennyire kiemeli csodás arcvonalait, s tágra nyílt szemeit.
-Kész a vacsora Aaron! Remélem farkas éhes vagy, hiszen ez egy kisebb hadseregnek is elegendő lenne.
- Katherine beszélnünk kell valamiről. Habár előbb megkóstolnám kitűnő főzőtudományod – mosolyodott el, s felállt, hogy hellyel kínálja újdonsült szakácsnőjét.
Csendben étkeztek. Aaron minden lehetséges ételt kiszedett magának a tányérra, s nem győzte legyűrni torkán az utolsó falatokat, de olyan ínycsiklandó volt, hogy ott hagyni sem tudta volna. A vacsora befejeztével Kate leszedte a terítéket az asztalról, s a maradékot gondosan elcsomagolta. Aaron már a nappaliban várt rá.

Kate leült a pamlagra, s onnan várta pszichiátere mondanivalóját. Remélte, megbocsájtott neki a délutáni malőrért, hisz szívét lelkét kitette a vacsorafőzés közben. S ha egy férfit nem a hasánál fog meg az ember, akkor hol?
Aaron megköszörülte torkát, s belekezdett szívfájdító monológjába.
-Katherine. Holnap elutazunk. Illetve csak te. – látván, hogy a lánynak felcsillan a szeme, nem volt szíve folytatni, de mégis rábírta magát. – Beszéltem egy nagyon jó barátommal, Andrew McMevollal, aki kitűnő szakmai munkatársam, s megegyeztünk benne, hogy holnaptól átveszi az ügyet, s ő fog téged kezelni az otthonában. Az édesanyádat már értesítettem a változásokról, s megnyugtattam, hogy Andrew is elismert pszichiáter, és kevesebbért is vállalja az ügyet, mint én.
Katherine egy szót sem szólt, csak felállt, és a bárpulthoz ment. Kivett egy üveg pezsgőt, s ünnepélyes mosollyal kibontotta, majd két üvegpohárba töltötte a pezsgő italt.
Aaron nem tudta mire vélni a dolgot, s furcsán tekintett a lányra, mire az magyarázkodásba kezdett.
-Aaron, akkor ünnepelnünk kell! Nem vagyok többé a páciensed, így már bármit megtehetünk, bármit, amit a hormonjaink súgnak. – mosolyra húzta a száját, reménykedve, hogy a férfi is így gondolja.
Ám Aaron tudatában volt az áthelyezésnek, és annak is amit a lány kiváltott belőle, nem akart lefeküdni vele. Nem, hiszen nem egészséges a lelke, és zavarodott is. Nem szabadna ezt tennie, ám mikor a Kate odahajolt hozzá, s ölébe simult, nem tudott ellenállni a kísértésnek. Muszáj volt engednie, hogy ez az elárvult lélek menedékre találjon.
-Aaron! Akarsz te egyáltalán engem? – kérdezte a férfit nyughatatlan kíváncsisággal, s tekintetét mélyen az övébe szúrta.
Aaron úgy érezte nem kap levegőt, annyira megbabonázza ez a szépség. Régóta nem érzett ilyet, hiszen miután felesége, s gyermeke elhunyt, nem kereste nők társaságát.
-Kate! Nem szabad, te is tudod! Bevallom, nem tudok neked ellenállni, s emiatt lehetetlen lenne kezelnem téged, pedig hidd el nekem, jelenleg neked nem egy férfire van szükséged, hanem nyugodt lelki állapotra. Ki kell gyógyulnod az alkoholizmusodból, s a mélyen rejtőzködő depressziódból…
Nem tudta folytatni, mert Kate lecsapott az ajkára, hevesen, követelődzően. Aaron ajka szétnyílt, s úgy érezte, mintha szerepet cseréltek volna. Kate követelőző volt, ő pedig csak megadta magát. Hormonjai hevesen tomboltak, esze pedig hangosan figyelmeztette, ha most nem hagyja abba, itt nincs megállj.
Kate ajka olyan édes, és gyöngéd lett egyszerre, mintha tudta volna, mire vágyik. Aaron felállt a fotelből, s egyúttal ölbe kapta a törékeny női testet, s elindult a saját hálószobája felé. Mikor lefektette az ágyra, Kate szemei homályos tekintettel meredtek rá, s mohón elkezdte a férfit vetkőztetni. Aaron gyengéden lehúzta pácienséről a szatén ruhát, majd ügyesen kigombolta a melltartót. Forró ölelésben a két mezítelen test egymásba fonódott, s a hormonoknak köszönhetően az eszük sem szólhatott közbe. Egymást cirógatták, csókolgatták, s mikor Kate mélyen Aaron mélyzöld szemeibe fúrta tekintetét, bólintott. A férfi tudta, ez az a jel, melyre ő az elmúlt percekben várt. Megfogta a lány csípőjét, s lassan, egész lassan, mélyre hatolt benne. Tudta, mind a ketten úgy élvezik a helyzetet, mint két szerelmes pár. Kate kis sikolyai, Aaron halk, férfias nyögései visszhangoztak a szoba falai közt. A férfi várt, s mikor úgy látta, a nő is közelít a magasba, gyorsan, s mélyen hatolt belé. A gyönyör hulláma egyszerre érte őket, s teljesen átadták magukat a felhőtlen boldogságnak, a tökéletes örömnek. Aaron ernyedten hullott a női testre, majd mellégurult, s hátulról szorosan átölelve, magához szorítva az izzadt, női testet lehunyta a szemét, s várt. Katherine nem szólalt meg. Egyikük szava sem hallatszott az sötét éj leple alatt, habár mind a ketten tudták, a másik ébren van, s esze egy vonat gyorsaságával zakatol.
Másnap reggel, mikor Aaron felébredt, a lányra pillantott, aki mosolyra húzott szájjal, békésen aludt. A férfi megfogta a nő karját, mely mellkasán pihent, s lassan lefejtette magáról. Tudta nagyon jól, nehéz nap áll előttük, hiszen ma ez a gyönyörűség kisétál az ajtaján, s ő soha többé nem látja. Nem akarta megnehezíteni a dolgát, de nem bírta ki, hogy ne készítsen valami finomat reggelire, s ne hozza neki ágyba, így kibújt a nő mellől, s beleugrott meleg papucsába, s köntösébe, majd egészen halkan kisomfordált a szobából.
Egyszerű vajas pirítóst készített reszelt uborkával, camambert sajttal, s meggylével. Mikor benyitott a szobába tálcával a kezében, Kate már az ágyon üldögélve nézelődött a szobában.
-Szia – mosolyodott el Katherine – Tegnap éjjel nem volt alkalmam körbenézni a szobádban. Gyönyörű. Tetszenek a könyvek a polcon, s ez az ágy fantasztikus! Rusztikus, tudtad? Persze, hogyne tudtad volna…
Látszott rajta, hogy zavarban van, s azt sem tudja mit mondjon vagy ne.
-Kate, hoztam reggelit. Nem különleges, de hidd el, finom. Remélem szereted a meggylevet. – száját féloldalas mosolyra húzva kacsintott a nőre.
Ágyba vitte az ételt, s csendben elfogyasztották. Egyikük sem szólt a másikhoz, csak mikor meghallották a dudát odakintről.
 - Ki lehet az? - Kérdezte Kate fennhangon, s abban a pillanatban már tudta is a választ.

Aaron arcára kiült a fájdalom, s csak egy csókot lehelt a lány homlokára, majd kiviharzott.
Kate azt sem tudta hol áll a feje. Ő ugyan nem megy ehhez az Andrewhoz, az biztos. Itt marad, hisz nagyon jól érzi magát itt. Tudta, hogy Aaron a pszichiátere, de úgy érezte, a tegnap este óta megváltozott. nincs többé szüksége semmilyen gyógykezelésre. Férjét már elvesztette két éve. Meggyászolta, de ennél többet nem tehet érte. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer eljut erre a pontra is, mikor nem fáj annyira Travisre gondolni, csak mosolyog a szép emlékekre gondolva. Idejét sem tudta, mikor flörtölt utoljára Travis előtt, utána pedig aztán végképp senkivel. Nem is gondolta volna, hogy valaki ennyire vonzani fogja még az életben, mint Aaron.
Gondolataiban elmerülve bújt bele a köpenybe, melyet a szoba gardrób ajtaja mögött talált, egy tucatnyi női ruhával egyetemben, melyet nem tudott mire vélni. A köpeny kasmír puhaságával tökéletesen illett alakjára, ámbár rózsaszín színével elütött a nő megszokott viseletétől. Mikor kilépett a szobából, szemben találta magát egy sármos, napbarnított bőrű, fekete hajú férfival, aki megrökönyödve tekintett a nőre, s a köpeny láttán szeme kikerekedett.