Írta: Ginevra ßridgette Łudlow
Cím: A Szenvedés Tűzkeresztsége

1.fejezet: A szenvedés

-Tudom, tudom, még csak három hónapja történt, de Kate  kérlek ne zárkózz be ennyire! Tönkreteszed magad nem érted?! Az állásod már elvesztetted...a házad is áron alul adtad el! Kicsim kérlek...
Katherine oda sem figyelt anyja szavaira, ám amikor az könnyes szemekkel meredt rá, s halálra vált arca fájdalommá torzult, mégis csak szólásra nyitotta száraz ajkát.
-Mami hidd el, tudom mit teszek. És most hagyj magamra ha kérhetem – azzal remegő kezével egy újabb üveg whiskyt nyitott ki.
Anyja bezárta az ajtót, s magára hagyta, ahogyan az kérte.
Kate bánatát alkoholba folytotta, meggondolatlan ember lett. Ki hitte volna, hogy valaha séf és takaros kis feleség volt? Makulátlan hírnévnek örvendett, kifinomult nő volt.
Minden teljesen megváltozott az elmúlt fél évben. A nagy családi tragédia után Kate nem látta értelmét a régi közös házban élni, így eladta. Visszaköltözött édesanyja otthonába, ahol melegség fogadta, mégsem vígasztalódott, méginkább gyötörte a magány. Tudta nagyon jól, ottlétével nem zavar senkit, hiszen anyja özvegy, bátyja, Harlan pedig feleségével él.
Mit tudnak ők az életéről?!
Semmit - gondolta magában, s egy újabb pohár alkohol csordult le a torkán, tüzesen mardosva végig nyelőcsövét.
*

Kate édesanyja Allison, mindent megtett volna lánya öröméért. Meredten bámulta a kandallóra helyezett helyes kis lovas szobrot. A kifinomult ízlésnek tudható be a nappali berendezése és színek harmóniája. Az őzbarna kanapé, az elefántcsontfehér kasmír pamlag a kandalló előtt, a pezsgő színű fal. Allison sötétkék pulóverében, a helyes kis körfotelben ülve kitűnt a nappali pasztell színei közül. Meredten kémlelte a telefont, s egy papírfecnit tartott vékony ujjai közt.
-Egye fene! – gondolta magában, s keze a telefonkagyló után kapva tárcsázni kezdte a papirosra feljegyzett számokat.
-Jó napot Mr. Crowley! Itt Mrs. Paltrow. A lányomról lenne szó, Kateről. Tudja már beszéltünk egyszer, de most a cselekvés mellett döntöttem...
*
Másnap reggel Kate megkapta az üveg whiskyjét és nyugtatóját, s így gond nélkül elautózott édesanyjával bárhova. A baj csak az volt, hogy most nem mondták meg neki, hogy hova. Percenként húzta meg a whiskys üveget, s már nem is érdekelte merre is lehet ez a szép táj amerre kocsikáznak.
*
Mikor felébredt, fogalma sem volt mit keres egy takaros kis ágyban, de nem is ez érdekelte a legjobban, csakis az, merre van a whiskys üvege. Felült az ágyban s körbenézett. A szoba meglehetősen tréfásan volt berendezve. Csak egy ruhásszekrény és egy ágy volt benne, mindkettő illett volna inkább  egy nagy szobába. A szekrény ajtaján beépített tükör mutatta Kate kinézetét. Éppenhogy csak rátekintett képmására, elkapta a fejét. Nem akarta látni, milyen csúnya csotrogány lett belőle. Az ablak tárva-nyitva volt, s beszűrődött rajta a  déli napsugár egy kis széna szaggal elegyedve.
Kate nem értette. Lenézett magára. Pizsama volt rajta, méghozzá az, amit utált. Fekete, rózsaszín pöttyökkel. Kikelt az ágyból, de vissza is ült hirtelen szédültében. Biztosan a sok ital miatt van. Megpróbált lábra állni, s megtartotta magát. Az ajtóhoz botorkált, de hiába feszegette, az csak nem akart kinyílni neki.
-A Fene egye meg! – szitkozódott.
Hirtelen ötlettől vezérelve kitekintett az ablakon, s ugyanabban a percben már az udvaron találta magát. Körbenézett. Meglehetősen szép táj tárult elé. A távolban egy tó feküdt a csodálatosan zöld pázsitból kiemelkedve, mellette pár fa, melyek az árnyékot szolgáltatták. Jobb felé csakis tiszta, zöld gyepet látott, mely igényesen gondozott. A ház, melyből kimászott óriásinak tűnt, s mediterrán színeket képviselt. Csak most vette észre a közelben álló kis, piros furgont, melyből egy férfi bámult rá.
Legszívesebben visszamászott volna az ablakon szégyenében. Kívülről úgy festhetett, mint egy fekete hajú, fekete pizsamás boszorkány. Smink sem volt rajta. Erre a gondolatra megdöbbent. Már  több mint 3 hónapja nem is sminkeli magát, és otthonából maximum csak édesanyja kocsijáig ment. Amíg anyja vásárolt, ő addig is a kocsiban ült, s csak ivott. Tényleg! Hol van a whiskyje?
Az autóból kiszálló férfi arcát eltakarta cowboy kalapjának karimája, de félhosszú barna haja még így is kilátszott. Viseltes, kopott farmernadrágott, s hozzá illő khaki színű inget viselt. A furgontól egyenest Kate felé indult. A lány meghőkölt a férfi zavarbeejtő kisugárzásától. Mikor a férfi odaért, felemelte fejét, s ekkor azt hitte menten elájul. A virító sötétzöld szempár mint zafír ékkövek, lenyűgözték a lányt.
-Hello. Aaron D. Crowley vagyok. A maga pszichiátere. Remélem tegeződhetünk...
-Öhm..Hello. Én...
-Tudom ki maga. Azt is tudom miért van itt. – féloldalas mosolyra húzta száját, melyet Katherine egy fél évvel ezelőtt csábos mosollyal viszonzott volna.
-Remek! Örülök, hogy tudja, mert én nem. És igen kíváncsi lennék rá! - hanghordozásából egy kis gúny hallatszódott ki.
- Tudtam, hogy ez lesz. Rendben.Tehát maga Katherine Leah Paltrow, foglalkozása alkoholista, régebben egy igen menő étterem séfje volt. Azért van itt, hogy véget vessünk a nyomorúságának. Édesanyja nem hajlandó elmondani mi történt magával, mert úgy látja jónak, ha ön közli. Csak annyit tudok, hogy családi tragédia történt. Lenne olyan szíves bejönni velem a házba, átöltözni – itt végigpillantott Kate testén, s szeme egy pillanatra megállapodott mellein -  és meginni velem egy kávét? – emelte fel fejét ismételten a lány szemébe nézve.
~Hogyan mondhatnék nemet ezeknek a csodás szemeknek?’ kérdezte magától Kate, aki megilletődve állt szemben az idegennel, s cseppet sem tetszett neki, hogy élesen lát és érzékel mindent, főleg a fejfájást.
- Ha már itt tartunk, eszem ágában sincs ittmaradni, sem pedig kávézgatni magával. Amire szükségem van, az egy üveg whisky, semmi több. És persze egy autó, amivel hazajutok. – körbenézett, s országutat, illetve más házakat nem látva, újra szólásra nyitotta száját - Hol is vagyunk?
- Idaho államban, egy Soda Springs nevű városban. Az én kis farmomon – tárta szét karját, s száját kisfiús mosolyra húzta. Arcán megjelentek a csábító gödröcskék. A férfi szinte látta a nő agyában lezajló zavarodott jelenetet, s ez mégnagyobb derűre vonta kedvét.
- Nagyszerű! Már csak azt nem tudom, hogyan kerültem ide? – kérdezte a lány, s eszébe ötlött, hogy ennél megvetőbben senkire sem nézett, mint most erre a szexi félistenre.
- Édesanyja áthozta Austinból, az otthonából ide.
- Nem is Austinban la...jhaj, dehogynem. – Kate kicsit elszomorkodva pillantott maga elé. Úgy látszik semmi esélye innen szabadulni. Mehetne autó stoppal, de ki lenne olyan idióta, hogy Idahoból Texasba fuvarozza? Még pénze sincsen.
Újból körbenézett a tanyán. Mostmár korántsem tetszett neki. Hiába látta a távolban lévő kis tavat, a napfényt, úgy gondolta becsapták, s ez az ő kis magánzárkája...mindez...mindez a tragédia miatt. Eldöntötte, marad egy-két napot, addig szépen megjátssza magát, hogy semmi baja, jókedélyű, és akkor valószínűleg visszaengedik otthonába.
- Hát rendben, elfogadom a meghívást. Mondja, meddig kell itt tartózkodnom? – kérdezte kissé kedélyesen.
- Ameddig meg nem oldjuk a problémáját. Hát akkor... – biccentett fejével a bejárati ajtó felé.
Kate kíváncsi volt mi minden van még a birtokon, de mégis inkább előbb átöltözött volna. Besétált a bejárati ajtón. Most jutott csak eszébe, meg sem kérdezte, hogyan került a szobába, és ki adta rá a pizsamát. Valószínűleg a mamája lehetett.
Mr. Crowley, azaz Aaron előre sietett, s kinyitotta a bezárt szoba ajtaját.
Mikor Kate belépettt a bejárati ajtón, szinte tátva maradt a szája. Ez a ház talán háromszor akkora mint az övéké, s gyönyörűen van berendezve. Belső építészeti munkák, sok tervezgetés látszik rajta. A bejárati ajtótól jobbra egy hatalmas amerikai konyha terpeszkedett, makulátlan tisztasággal büszkélkedve. Rögtön mellette az ebédlő, melyben gyönyörű bükk étkezőasztal és bőrbevonatú székek álltak. Kate nem bírta levenni a szemét a bal oldalt elhelyezett faltól falig érő tükörről. Látván magát ebben a gyönyörűséges házban, úgy érezte, mintha a rút kiskacsa szerepét játszaná. Még a nappalit szemügyre sem vette, mikor Aaron nevén szólította, s ő szó nélkül követte a ház egyetlen keskeny folyosóján, melynek végében egy kisebb méretű pálmafa és beépített szekrény foglalt helyet. A szekrényen is tükör volt, így Katherine rögvest elfordította fejét, s ekkor vette észre, amint a férfi kinyitja előtte a folyosó bal oldalán helyet foglaló kis szobácska ajtaját.
Kate egy szó nélkül belépett, és becsukta a férfi orra előtt. Újra körbepillantott a szobában, de még mindig ridegnek találta, személytelennek. Kinyitotta a szekrényét, s szinte az összes ruháját benne találta. Mintha évekre ideköltözött volna. Vajon a mama nem látja szívesen otthon? Vagy miért gondolta itt jobb lesz neki? Semmi sem fog változni, nem hozhatja vissza...
Kiválasztotta a legslamposabb ruháját, egy szürke halásznadrágot és egy fehér trikót hozzá, majd kilépett a szobából.
Mr. Crowley éppen kávét főzött. Most, hogy Katherine jobban szemügyre vette, nem is néz ki rosszul. Nem csak a szeme lenyűgöző, de a teste is. Izmos, de valószínűleg nem a tömegnövelő szerektől. Láthatóan kétkezi munkából él – valamint a pszichiáteri állásából - , hiszen tanyán lakik. Valószínűleg messze a várostól.
Kate helyet foglalt az egyik étkezőszéken, s némán bámulta a férfit.
- Oh! Szia! Nem fogsz így fázni? Úgy látom ma kimaradt a fehérnemű – pillantott Kate melleire.
- Ne nézzen maga...maga...nem azért ülök itt, hogy a melleimet bámulja. Ha zavarja, hogy nem volt kedvem a melltartóhoz, akkor ne nézzen ide.
- Csak kíváncsi voltam a reakciójára. – féloldalas mosoly jelent meg az arcán ismét - Nem tegeződhetnénk? Jobban szeretek a  páciensekkel is tegező viszonyban lenni. Az személyesebb, bizalmasabb.
Aaron tekintetét újra a kávéfőzőre szegezte, s elzárta a lángokat, majd kitöltött két csésze kávét, s leült Kate mellé.
- Mi maga? Itt él egy tanyán, gondolom messzi a várostól. Mi a foglalkozása? Állatokat tenyészt?
- Nem hinném, hogy megérdemelném ezt az ellenséges hangot. Phszichiáter vagyok, a rendelőm a városban van, ami itt van körülbelül tíz kilométerre – szikrázott a szeme.
- Bocsánat. Én csak...ha maga az aminek mondja, miért nem a rendelőjében fogadott?
Katherine-nek megvolt az a rossz szokása, hogy sosem hagyta magát, senki sem kerekedhetett felül rajta.
- Eljött volna? Szerintem nem. Az édesanyja úgy gondolta, jobb ha én magával foglalkozom egy ideig, kettesben, megfigyelem és kikúrálom. Elárulom, csodálkoztam amikor erre kért, és azon is, hogy ki is fizette az összeget, amely elég borsos volt. Egy hónap van kifizetve. Addig csak megismerkedünk egymással, s kíméletesebb leszel.
- Maga megőrült?! Nem maradok itt egy hónapig! Van más dolgom is! –érezte, hogy dühe szinte azonnal szét tudná robbantani belülről - Áhhh. Adjon egy pohár whiskyt!
- Sajnálom, de a házamban nem isznak a páciensek. Ha akar visszamehet a szobájába, ám én egy jobb kikapcsolódást ajánlok. Tud lovagolni? – kérdezte mosolyogva.
- Tudok. Vagyis gyermekkoromban még tudtam, de mostanában nem volt rá túl sok időm, így hanyagolnom kellett –válaszolta kissé csalódottan Kate.
- Hát akkor épp itt az ideje, hogy újra nyeregbe pattanjon. Gyönyörű a naplemente a tó partján lovaglás közben. Felnyergelem a lovakat, s indulhatunk is. Akar segíteni?
Katet felvillanyozta a lovaglás adta szabadság gondolata. Gyermekkorában imádta a lovakat, de a család anyagi helyzete később már nem engedhette meg, hogy lovagolhasson. Amióta pedig séf, és férjes asszony, nincs ideje. ~’Nem. Már nem férjes asszony, a munkahelyét is ott hagyta.’~ Ezek a gondolatok miatt ismét mélabús lett, de azért bólogatott Aaronnak.
Kisétáltak a házból, s a ház mögött egy óriási istálló állt, tele lovakkal. Volt ott szürke, albínó, pej, fakó, fekete s minden féle színű és fajta. Kate már meg is látta a legszebbet. Odarohant, s megsimogatta pofáját. A ló egy fakó mén volt, s éppen egy répát rágcsált.
- Mindenkinek Titok a kedvence, de azt ajánlom, előbb próbálkozz Árnyékkal – mutatott Aaron egy fekete kancára – ő sokkal nyugodtabb fajta. Majd meglátom hogyan lovagolsz, és akkor megkapod Titkot is.
- Miért lett Titok a neve? – kérdezte őszinte kíváncsisággal Kate.
Aaron elmosolyodott, tetszett neki, hogy Kate végre nem ellenséges, és nem hatszor átgondolt mondatot vág neki.
- Azért, mert fogalmam sem volt róla, hogy Árnyék kiszökött egyik este, és találkozott a szomszéd tanyáról egy gyönyörű, fakó ménnel. Csak akkor jöttem rá, mikor már méretes volt a pocakja, a szomszéd meg átjött, és megkérdezte nem láttam e a lovát. Ekkor döbbentem rá, valószínűleg Árnyék is vele lehetett a múltkori szökésénél. Meg is bizonyosodtam, amikor megszületett Titok. Tiszta apja – mosolygott Aaron.
- Oh! – sóhajtott Kate. Mostmár tetszett neki Árnyék is. – Merész kanca vagy te Árnyék! Gyere na, megpróbálok egy kicsit jobban emlékezni és felnyergellek – Odanyújtotta a répát, melyet a férfi adott neki, s ráadta a kötőféket a szépséges kancára.
Úgy fél óra múlva, már Kate nyeregben is volt, s az istálló kijáratánál várt Aaronra.
A nyereg kényelmes volt, western jellegű. Árnyék tele volt aggatva mindenféle dologgal; martingál, kantár, fülvédő, szemvédő... úgy nézett ki, mint egy angol és egy western lovas csatája. Végülis ez történt. Míg Aaron inkább a western stílust kedvelte, addig Kate az angolt tartotta előbbre.
- Na ugye, hogy kényelmesebb a western nyereg? – kérdezte Aaron szemöldökét felvonva.
Kate nem akarta beismerni, de azért bólintott egyet.
- Azért elmondok egy pár dolgot, mielőtt Árnyék félreértelmezne téged. Tehát ez nem úgy megy mint az angol lovaglásban, hogy egyenesen ülök és karót nyelve nézem az utat, a lovam meg majd megy amerre húzom a kantárszíjat. Itt úgy megy a fordulás, hogy az egyik szárat, pont az ellentéteset mint amerre szeretnék fordulni, ráhúzom a ló nyakára. Nem kell egyenesen ülni, a lényeg a lazaság. Ha meg akarsz állni, helyezd teljes súlyod a fenekedre, és enyhén dőlj hátra. Fordulásnál ügyelj a lábra, nem bökdösni kell a lovat, csak amerre mennél, az ellentétes lábad odaszorítod a pocakjához. Tehát csináld ugyanazt, amit a kantárszíjjal. Ennyi a főbb tudnivaló. Indulhatunk?
Kate hirtelenjében azt sem tudta, hol áll a feje. Sosem lovagolt még western stílusban és a ló, mely alatta volt, csak ezt értette.
- Persze. De merre van a lovad? – csak most vette észre, hogy a férfi még ki sem hozta a lovát.
- Ó. Én ma Titkot választottam volna, de Jackpot már nagyon ki akart jönni, úgyhogy engedtem egy kicsit még had bóklásszon az istálló mögött indulásig.
Aaron füttyentett egyet két ujjával, s egy pompás egérfakó (szürkésmáj színű, sárga és fekete sörényű) Quarter horse vágtázott felé, majd egy ügyes stoppal megállt, nagy porfelhőt kavarva.
Kate tátott szájjal nézte a lovat. Nem látott még ilyen gyönyörű teremtést, tele ennyi energiával. És az a bámulatos stopp! Már látott ilyet a tévében egyszer, de az közel sem volt ilyen pontos. A ló orra hegye majdnem összeért Aaronéval. Kate csak most vette észre; a férfi egy tapottat sem mozdult, hogy a ló nehogy beleszáguldjon. Mintha előre tudta volna, az kiszámítja.
- Szervusz pajtás! – Aaron megcirógatta pompás ménje homlokát, s rádőlt fejére a nyakába kapaszkodva, mire az felelmelte gazdáját  a földről. Kate sikkantott egyet, de mikor Aaron lábai újból a földet érték, elfordult, mintha nem is ő lett volna.
A  férfi megfogta a ló sörényét, majd felugrott a hátára.
- Most még azt is meg kell várjam, hogy felnyergeld? – kérdezte fennhangon Katherine.
- Mehetünk. Én jobb szeretem így, nyereg s minden nélkül. Mindössze egy kötélre van szükségem. Kikapta nadrágja zsebéből, s már át is lendítette Jackpot nyakán.
Kate elképedve nézte, ahogy a férfi enyhén megmozgatja csípőjét, mire lova elindult.
- Mire vagy képes azzal a lóval? – kérdezte úgy fél óra elteltével. Ekkor már a tóparton jártak.
- Hát mutathatok egy két dolgot. Csak a mozdulatra figyelj. Ezeket Árnyék is tudja ám. Mondtam már, hogy Jackpot az apja?
Aaron kissé hátradőlt, lova megállt. Elkezdte egyik, majd másik oldalt húzogatni a kötelet a ló nyaka körül, s az két-három lépést hátrált. Ekkor a férfi megpaskolta nyakát, majd ráhasalt, s hirtelen mozdulattal megbökte az állat szügyét. Jackpot felágaskodott, s Aaron úgy ült rajta, mintha semmi sem történt volna. Kattogott egy nyelvével, s az állat visszatért merőleges állapotába.
- Csodálatos! - mondta kissé bambán Kate.
- Hát az. Ezeket igazán jól csak a versenylovak tudják – mosolygott. – Próbáld meg te is! Árnyéknak elég a kis finom mozdulat, tudod, mint ahogyan a fordulatnál is.
Katherine kissé bátortalanul, de meghúzogatta előbb az egyik , majd a másik szárat, s legnagyobb örömére Árnyék rögtön hátra is lépett hármat-négyet. Kissé hátradőlt a nyeregben, s a ló megállt. Megpaskolta Árnyék nyakát, és megdícsérte. Ekkor vette csak észre, Aaron már a ló előtt áll.
- Kapaszkodj a sörényébe – üvöltötte, s megbökte Árnyék szügyét.
Kate már tudta előre, le fog esni. Túl későn kapcsolt, ő ezt nem akarta, nem is tudta megcsinálni. Árnyék felágaskodott, s a nő érezte, hogy a feneke már csúszik lefelé, ki a nyeregből, de ő azért fogta a szárat, szorította teljes erejéből. Aaron füttyentett egyet, valamit mutogatott amit a lány vagy nem értett, vagy nem akart megérteni. A férfi ránézett Árnyékra, s a feje szinte eltorzult. Kate ekkor vette észre, nem azt az utasítást kapta, hogy a szárakba kapaszkodjon, hanem hogy az állat sörényébe. Megijedt a gondolattól, mi történhet a fennséges kancával, ha egy ember súlya húzza hátrafelé a száját. Elengedte a szárakat, s kecsesen csúszni kezdett a ló fenekén, azt hitte ez a vég, kezét lábát eltöri, de ekkor hirtelen beleütközött valamibe.  Mikor kinyitotta szemeit, Jackpot feje volt a hátsója alatt.  Minden egy szemvillanásnyi idő alatt történt, Kate mégis lassítva élte át az egészet.
- Hát ez szép volt Katherine! Nem megkértelek rá, hogy ne a kantárszárakat fogjad, hanem Árnyék sörényébe kapaszkodj?! – szerencséd van, hogy Jackpot figyelt a jelzésemre, tegye oda a fejét, ha te leesnél!
A nő most hallotta először a férfi hangját ilyen idegesnek. Eddig végig nyugodt és kimért volt, de mintha most elvesztette volna az eszét. Őrjöngött, fújtatott, akárcsak szegény Árnyék. Vér csöpögött szájából ott, ahol felszakadt.
Ezek után már sosem lesznek ezek a lovak hozzá olyan barátságosak, és talán Aaron sem. Pedig egészen kellemes volt a vele töltött délelőtt. Már meg is feledkezett róla, hogy nem szabad akaratából van itt.
- Jólvan, gyere szépen Árnyék! – Aaron kihúzta Árnyék szájából a zablát, levette fejéről a kantárt, s villámgyorsan lenyergelte. A felszereléseket lerakta a fűbe.
- Nos, hercegnő? Nem kaptam választ az elhangzott kérdésemre. – hangja ismét kimért és teljesen nyugodt volt.
- Öhm...nem számítottam rá! Ne haragudj! Nagyon sajnálom! Komolyan! Árnyék rendbe jön ugye? –kérdezte nagy szemekkel, aggódva.
 Milyen gyönyörű barna szemei vannak! Egészen érdekes a vörösesen csillogó barna hajával – gondolta Aaron.
- Rendbe jön, de a büntetésed, hogy minden felszerelés nélkül ráülsz, és hazáig jössz rajta, utána pedig visszajössz egy másik lóval szőrén a felszerelésért, felnyergeled, és úgy jössz vissza az istállóba.
- Miért nem tesszük Jackpotra a felszerelést? Vagy miért nem maradhatott Árnyékon? Csak a szája fáj, nem?
- Hogyan lehetsz ilyen felfuvalkodott öntelt? Tudod mit? Nézz magadba egy kicsit a whiskyjeid nélkül. Ne fáradj! – azzal fogta a Jackpot nyaka körüli kötelet, rákötötte Árnyék pofájára, majd otthagyva Katet,  elvágtázott az istállókig.
- Nagyszerű – mondta Kate – a tó és a ház legalább 2 kilométerre van egymástól, ha nem tévedek. Ráadásul ezeket is vissza kell vinni – felmarkolta az otthagyott felszerelést, és sután megindult a ház felé. Nehezen, lassan lépdelt, hisz nem volt könnyű sem a nyereg, sem a kantár. Levetette csípőjére kötött ingét, rápakolta a felszerelést, majd két sarkát összefogva vonszolta maga után.
Mikor megérkezett, már alkonyat volt, s Aaron épp vacsorát osztott hőn szeretett lovai számára.
- Aaron! Kérlek ne haragudj rám! Nem akartam rosszat! Csak... váratlanul ért. – szemei tanúskodtak igaz bűnbánatáról. Kipirosodott arccal, izzadtan, mocskosan állt a férfi előtt.
- Nem haragszom – nevetett a férfi – de látom megszenvedtél érte. – mérte végig tekintetét a nőn.
Katherine bólintott, majd helyére téve a nyerget s kantárt, besietett a házba. Megkereste a fürdőt, s magára zárta. Teleengedte a kádat forró vízzel, s csak zokogott és zokogott, mígnem elfogytak könnyei, kihűlt a víz, s el nem aludt.
                                                                                *
- Kate! – halk kopogás hallatszódott, majd egy erős, férfi hang. Választ nem kapott. Ismét kopogott, majd nevén szólította a páciensét, de semmi reakció nem jött ki a zárt ajtók mögül. Elővette a polcról pótkulcsait, s kinyitotta a zárat.
- Jézusom! – rohant a látszólag élettelen test felé, s rögtön karjaiba kapta.
Velőtrázó sikítás töltötte be a teret.
- Mi a fenét csinálsz itt! Nem látod, hogy meztelen vagyok?! Eressz, vagy hívom a rendőrséget testi sértés vádjával!
Aaron leengedte karjaiból a nőt, s gyorsan adott neki egy törülközőt, bár szívesebben gyönyörködött volna még a kifejlett idomok láttán.
- Bocsáss meg Kate, de azt hittem halott vagy! Úgy feküdtél a kádban, nem válaszoltál a kopogásomra sem.
Kate felháborodott tekintete ködös lett, s érezte újra elfogja a sírás, hatalmába keríti a semmi, legbelül szétárad benne az üresség keltette kín.
- Kate! Jól vagy? Kate!
A nő mint egy rongybaba csuklott össze, s terült el a fürdőszoba csempéjén.
Aaron gondolkozás nélkül vette kézbe ismét, s kivitte a nappaliba, ahol már begyújtotta a kandallót is. Lefektette a bőr kanapéra, s betakarta egy pokróccal. Később, mikor már a konyhában próbálta kibogozni az egyik receptet, tűnt fel Kate ismét.
- Mit készülsz főzni? Talán segíthetek. – mondta még kissé rekedtes hangon.
- Egyszerű sülthús lesz rizzsel ha nem bánod. Talán azt még magam is sikerül elkészítenem. Jobb lenne, ha visszafeküdnél; nem nézel ki valami jól. – lassan végigmérte a lányt szemeivel, s valami most is mosolyra késztette.
Kate habozott, majd lassan, minden szót alaposan megrágva felelt.
- Beszélhetnék veled, mint páciens a doktorral? Bizalmasan, vacsora után?
- Hát persze. Ezért vagy itt. Örülök, hogy eszedbe jutott ilyesmi. Szerintem zuhanyozz le forró vízzel! Mire kijössz készen lesz a vacsora is séf, elbírálhatja!
- Rendben. – azzal ismét a fürdőbe vette az irányt, s lezuhanyozott. Bement a szobájába, s kiválasztotta az egyik legkényelmesebb pizsamáját, mely száz százalék pamut volt, s egyszerű, minta nélküli levendulaszín. Szemtelenségnek érezte pizsamában vacsorához ülni, de valószínűleg meg fogja érteni egy pszichiáter, ha most a legkevésbé a fényűzés az amire vágyik.
Kilépett a szobából, s érezte az egész teret belengő sülthús fűszeres illatát.
- Vacsora! Gyere Kate! – üvöltött egyet Aaron, s mosolyogva tálalta főztjét.
*
A kandalló előtti pamlagon feküdtek. Pontosabban csak Katherine. Aaron bizalmasan hallgatta páciensét, s jegyzetelt óriási méretű noteszébe. A teret betöltötte az illatosítók által árasztott sültalma aroma.
- Tehát Travis. Két év együtt élés után házasodtunk össze. Kis esküvő volt, tanácsi. Vettünk egy kis garzont, sosem akartunk nagy házat, ez pedig két félszobás, nappali-konyhás volt, pont elég kettőnknek. Nem terveztem, hogy otthagyom az állásom, gyereket nem akartam sosem. Tehát jól éldegéltünk. Mindössze egy évig. Travis munkája eléggé zavaros volt. Néha ügyész volt, néha ügyvéd, és persze alkukat is kötött a kliensekkel.  – felpillantott a férfira, aki őt nézte szenvtelen arccal, s valami furcsa szánakozás ült szemeiben. – Egyszer két tűz közé került, mindkét fél őt akarta, így hát nem vállalta el az ügyet. Az egyik férfi másnap késsel állított be az irodájába, és...és...meg... – a nő zokogásban tört ki.
Aaron nem tett semmit, ez most nem a vígasztalásról szól. Talpra kell állítania ezt a nőt, különben elveszik.
- Kate, kérlek folytasd amikor úgy érzed képes vagy rá. Addig hozok egy forró bögre teát. Szereted a narancsos-rumos teát?
- A kedvencem – felelt hüppögve zsebkendők százai mögül.
Aaron elidőzött a konyhában, s egy jól megrakott tálca kíséretében tért vissza a nappaliba.
- Hoztam teát, kekszet és egy kis csokit is.
Katherine mohón kapott a csokoládé és tea után. Férje halála óta nem evett szinte semmi édességet. Most érezte mennyire is hiányzott neki. A csokoládé hatására könnyedebben szedte össze újra gondolatait, s folytathatta a monológot. Aaron végig figyelmesen hallgatta, egyszer sem szólt közbe.
Néha azon kapta magát, túlságosan mereven kémleli a nőt, és sokszor elveszik azokban az édesen enyelgő ajkakban s gyönyörű fürtökkel keretezett arcban.
- A temetés után visszamentem dolgozni, de egy napot bírtam csupán. Éreztem, az életem nem jön rendbe. Mikor hazaértem épp csörgött a telefon. Az orvosom volt az, s tájékoztatott az utolsó vizsgálat eredményeiről, miszerint várandós voltam. Travis nélkül úgy éreztem semmi értelme a gyermeknek, nem akartam, hogy apa nélkül nőljön fel, de mégsem akartam elvetetni. Pár hónapig szabadságot vettem ki, a gyermekemről nem szóltam senkinek, anyámat kivéve. Emlékszem, közeledett a tél, s én már eléggé fáztam. Begyújtottam hát a kazánt, pedig a kéményseprő még nem volt kinnt vizsgálatra. Elaludtam, s mikor felébredtem, egy kórházban feküdtem. – felpillantott Aaronra, aki jegyzetelt, s ráncolt homloka mögött rejtette el meghatottságát. – A mami volt az aki megtalált engem épp időben, szerencsétlenségemre. A  kórházban kiderült, hogy a magzat nem élte túl a szén-monoxid mérgezést. Meg akartam halni, ott helyben. Mikor kiengedtek, rögtön feladtam a lakásra a hirdetést, és természetesen az első vevőnek átadtam a kulcsokat, s jóval áron alul kaphatta meg. Visszaköltöztem anyámhoz, s magamhoz vettem azt, amit életemben a legtöbbször megtagadtam, az alkoholt, na meg a cigarettát.  – ismét felnézett a férfira, s szeme felcsillant a meglepetéstől – Hiszen, itt vagyok már egy teljes napja, és még csak nem is gondoltam az alkoholra és cigire! Ez neked köszönhető Aaron! Eltereled a gondolataim. – felpattant a puha pamlagról, s mint egy óvodás kisgyermek a szüleit, átnyalábolta a férfi nyakát, s magához szorította.
Aaron kissé meghökkenve tapasztalta az eseményeket, s rádöbbent, mennyire vonzódik a nőhöz, még így is, minden smink és egyéb nélkül. Sajnos erről nadrágja dudora is árulkodott.
Kate meglepődve nézett a férfira, s elhajolt tőle.
- Ugyan már! Én is férfiból vagyok...ne haragudj. – nézett rá esdeklő szemekkel Aaron.
Kathernie mintha világ életében erre várt volna, rávetette magát a férfira, s hevesen csókolni akarta, érezni akarta, hogy van akit még nem riasztott el maga mellől. Aaron finoman eltolta.
- Sajnálom Kate, de úgy érzem kissé meg vagy zavarodva. Nyugodj le.
- Mi a probléma? Nem vagyok elég kívánatos? Undorodsz tőlem? Vagy miért utasítod vissza egy nő csókját? Az tény, hogy egy kicsit zavart...
A férfi gyorsan közbe vágott, ám nagyon tetszett neki, Kate idegessége, még jobban felkorbácsolta hormonjait.
- Pontosan ezért utasítom vissza természetesen. Nézd, ki vagy borulva. Most mesélted el a férjed és gyermeked halálának történetét. Tudom, hogy hiányzik mellőled valaki, aki szeret és kit te is szerethetsz. Nekem is vannak ilyen pillanataim, de én túltettem magam az egészen. Te nem. Nem tudod. Ezért vagy itt. Segítségre van szükséged, és amíg nem látom rajtad, hogy egészséges a lelked, addig semmilyen közeledést nem engedélyezek. Se felém, se más felé. Amúgy sem díjazom a doktor-páciens kapcsolatokat.
Kate felfogta amit mondott az orvos, és nagyon jól tudta, igaza van, mégis megfordult, s durcás kislány módjára bevonult kicsiny szobájába, s jó hangosan becsapta a tölgyfaajtót.
Másnap reggel  Katherine sikításra ébredt. Felült az ágyában, s körbenézett. Beletelt egy percbe, mire rájött, ő volt a sikítás forrása. Érthető, hiszen álmában újra átélte halott férje látványát, mikor vitte neki az ebédet irodájába, s holtan találta. Kintről kopogás hallatszott.
- Tessék. – szólt rekedten.
Aaron egy szál boxeralsóban nyitott be a nőhöz. Látszott rajta, éppen most ébredt. Aggódó szemekkel pillantott le az ágyban ülőre.
- Kate jól vagy? Mi történt?
 - Persze! Ne haragudj Aaron, nem akartam sikítani, csak...rosszat álmodtam – felelte szégyenkezve.
-Semmi gond. Érthető. Elvonási tünetek egyike...van egyéb problémád is?
-Nincs. Természetesen azt kivéve, hogy a doktor boxeralsóban szemléli páciense testét, melyet csak egy selyemtunika takar. – elmosolyodott, viccnek szánta, ám a férfi nem nevetett, inkább elpirult.
Aaron megfordult, s válasz nélkül hagyva Katet, kisomfordált a szobából. Órák teltek el, mire újra találkoztak. A férfi órák hosszát az ágyában forgolódott, s nem tudta kiverni fejéből a nő csodálatos alakját,  szemeinek gyönyörű csillogását. Mikor kikelt az ágyból és köntösében kilépett szobájából, megérezte az ínycsiklandó bundáskenyér illatát, s nagyot szippantott a levegőbe.
-Jó reggelt Katherine! – mondta kissé rekedtes hangon – Milyen fittnek nézel ki ma!
Tekintete végigvándorolt a gondosan konytba fogott hajtól, a vékonyka selyemruha aljáig, mely lágyan simult a nő tökéletes alakjára, s fedetlenül hagyta térdét. Aaron érezte, tudta előre, nem fog menni neki a doktor-páciens szokásos kapcsolata, ha ilyen kívánatos nőről van szó.
-Jó reggelt Aaron! Készítettem reggelit. Kávét és narancslevet kérsz hozzá? – kérdezte vidáman, s már be is gyújtotta a kávéfőző alatt a tűzhelyet.
-Igen, az nagyon jól esne, köszönöm – felelte szórakozottan, s összébbhúzva köpenyét, leült a tökéletesre csiszolt bükk étkezősztalhoz. A teríték egyszerű volt, mégis látványosan volt elrendezve.
Katherine felszolgálta a reggelit, melyet az ínycsiklandó zöldfűszerrel megkent bundáskenyér, a tükörtojás és zöldségek tömkelege foglalta magába.
-Aaron! – szólalt meg két falat közt – Támadt egy olyan ötletem, hogy bemehetnénk a városba a mai nap folyamán vásárolni pár ruhát meg sminket nekem. A mamival beszéltem, s elvileg hagyott itt számomra pénzt. Igaz?
Aaron nem felelt, csak bólogatott, s csak az étkezés befejeztével válaszolt a kérdésre.
-Kate, ha gondolod, tényleg bemehetünk a városba, de feltétlenül meg kell ígérned nekem, hogy semmi esetre sem próbálsz megszökni előlem! Rendben van? - kérdezte angyali türelemmel a férfi.
-Rendben. - felelt kislányos mosollyal zavarában a nő. - Akkor én...mennék is átöltözni, ha lehet - azzal felállt az asztaltól, gondosan bepakolta a mosgatógépet s elrakta a maradékot, majd elvonult aprócska szobájába, melyet már egészen otthonosnak érzett a szétdobált ruhái miatt.
Egy óra múlva jött csak elő, s mikor Aaron megpillantotta, jóízűen nevetett. Katherine egy pamutinget viselt, s egy egyszerű farmernadrágot, ám a fején egy fekete, a karimáján szegecsekkel tűzdelt western kalap ékeskedett.
-A város nem ilyen western jellegű mint a tanyám - kacagott a levegőbe, s karjaival átfonva a nő derekát a magasba emelte örömének kifejezése jeléül - szerintem azt a kalapot leveheted!
Katherine pirulva a szégyentől, s meglepődve a hirtelen jött személyes éreintéstől, elfordult a férfitól, s majd visszasomfordált kicsiny szobájának ajatába, s a bevetett ágyra dobta a kalapot. Még mindig a szégyenkezéstől pirulva indult a kijárati ajtó felé, mikor útközben megbotlott  a nappali szőnyegének kiálló sarkában. Aaron egy szempillantás alatt elkapta a könnyed, törékeny női testet, s mélyen a szemébe nézett. Kate gyönyörű, mogyoróbarna szeme tökéletesen illett hajának vöröses árnyalatához, s melegséget tükrözve, ő is mélyen belefúrta tekintetét a férfi mélyzöld szemeibe. Egy pár másodpercig álltak így ölelkezve, egymás tekintetét lopva a nappaliban, majd mikor észbekaptak, a férfi elengedte a nőt, s udvariasan kinyitotta előtte az ajtót. Aaron hamarosan előállt egy olajbarna színben tündöklő Volvo XC60-al, mely ugyan luxusautónak számított, mégis robosztus termete és terepjárószerűsége, illett a tanya hangulatához és világához. Kate csodálkozva szállt be az autó anyósülésére, melyet a finom barna és krém színű bőr huzat tett még kényelmesebbé.Jó fél órát kocsikáztak, elhaladva gyönyörű, magas fák hűvös árnyéka alatt, hatalmas elterülő virágos rétek és ezürtösen csillogó zöldfüves mezők mellett. A napsugarak betörtek a kocsi abalakain, meleget és komfortérezetet biztosítva utasainak. Idaho Falls városa nem volt nagy, ám annál érdekesebb butikok sora tárult eléjük. A női csipkés fehérneműktől kezdve, a tréningruhán át mindent megtaláltak, még a cipőboltokba is benéztek. Katherine egy mellékutca mellett haladva lett figyelmes egy kis kocsmára, melyből áradt a cigarettafüst és kacajok hangos visszhangja. A nap további részét egy bevásárlóközpontban töltötték sminkek, női tisztálkodószerek, s még több új ruha vásárlásával. A délután folyamán újra elsétáltak a zajos kis kocsma mellett, s beültek a szemben lévő gyorsétterembe ebédelni, hiszen már korgott a gyomruk a sok sétától és vásárolgatástól.A férfi egy marhasültet rendelt burgonyakrokettel, s úgy falt, mint egy kiéheztetett kiskutya. Kate egy csirkesalátát rendelt öntettel, s szép komótosan fogyasztotta az előtte lévő ételt, így nem csoda, hogy Aaron előbb végzett. Katherine megkérte a férfit, hogy csomagoltassa el a amardékát, hazafelé megeszi, de nincs kedve a tömegben ücsörögni tovább. Míg a férfi a gyorsétterem pénztáránál elcsomagoltatta az el nem fogyasztott ételt, valamint rendelt hazaútra két üdítőt, Kate a gyorsétteremből kilépve hirtelen erős késztetést érzett a szemben lévő kocsma cigarettabűzétől, hogy rágyújtson. Úgy gondolta, bemegy, vesz egy doboz cigit, s mire a férfi kiér az étteremből, ő is végez. Elindult a kis koszos, lengőajtós kocsma felé, s belépett. A füstöt vágni lehetett volna, a zenegépből valami pörgős country zene szólt, a férfiak hahotázva dőlöngéltek a zene ritmusára, s alkoholtól bűzlöttek. Elsétált a bárpultig, majd kért egy doboz cigarettát, mikor egy ápoltnak tűnő férfi megszólította, s meginvitálta egy meggysörre. Katherine úgy gondolta, a Belvue Krik még soha senkinek nem ártott a két százalék alkoholtartalmával, így elfogadta, annál is inkább, mert a férfi szeméből ki lehetett olvasni a visszautasítást nem tűrő fegyelmet. Lassan kortyolni kezdte a sört, s beszélgetésbe elegyedett újdonsült ismerősével. Pár percen belül észlelte, hogy a férfi magára erőltetett udvariassága korántsem mutatkozik maradandónak, hiszen hulla részeg. Elmesélte a felesége és kislánya halálát, mely egy buszbalesetben következett be, s ez szánalmat ébresztett az asszonyban, s arra gondolt, ennek az embernek senkije sincs, aki beutalná őt pszichiáterhez, nem úgy mint az ő kedves édesanyja. Csak ekkor jutott eszébe Aaron, aki valószínűleg már réges-rég végzett az étterem számlájának kiegyenlítésével, s bizonyára őt kereste égen földön. Épp indulni akart volna, s a pulton hagyta maradék meggysörét, ám amikor megfordult a bárpult magas székén, egy erős férfi kéz fonódott karjára, piros foltot hagyva csupasz bőrén. A mellette ülő részeg férfi az alkoholtól kipirosodott arccal, mérhetetlen bűzt árasztva leheletével közeledett a nő ajkához. Kate rémültében felemelte szabadon hagyott kezét, s jókora pofont mért a férfi arcára. A részeg ember hátrahőkölt meglepődöttségében. Kate kihasználva az alkalmat, leugrott a bárszékről, s szinte futva indzult a kijárat felé, mikor egy kopasz, köpcös alak belemarkolt a fenekébe, s az ölébe rántotta, majd odaszólt a bárpultnál ülő részeg férfinak.
-Hé Jack! Elkaptam ám neked ezt a dögös kis cicát! Gyere csak ide érte, de én is kiveszem a részem a hancúrból utána! - nevetett hangosan, kimutatva fekete, ápolatalan fogsorát.
Katherine vesztére odabotorkált a bárpultnál ülő Jack nevezetű alak, s újra elkapta karjánál, még erősebben szorítva, majd ölébe vette, s felfektette az egyik kocsmai asztalra valamint egyúttal a ruháitól próbálta megszabadítani. Katherine görcsösen kapálódzott, s hangosan sikítozott segítségért, ám a kocsmában lévő többi részeg egy emberként fogott össze ellene, s hangosabbra vették a zenelejátszót. Kate az ájulás határán volt, ám nagyon jól tudta, ha nem tér magához, és cselekszik mihamarabb, megerőszakolják. Két hatalmas rúgással célzott, s talált. A Jack nevezetű alak rögtön kidőlt, hisz az egyik rúgást férfias büszkesége kapta. A kocsmában lévő részegek száma kevesebb lett, valamiért szállingózni kezdtek a kijárat felé, s Katherine magabiztosan ült, majd állt fel. Úgy érezte az őt körülvevő emberek megriadtak tőle, s ez hatalmas önbizalommal töltötte el, ám amikor meglátta a részeg társaság szállingózásának okát, hirtelen legörbült a szája. Aaron mindenkire hátulról támadva szegezte pisztolyát, s terelgette ki a népet. Eközben Jack magához térve a fájdalomtól a padlóra rántotta bokájánál fogva a nőt, aki ráesett, s az erős szorításával nem engedte el. Katherine harapni próbált, rúgkapált, sikított, s mikor egy ököl húzott el feje mellett pár centire, hirtelen elakadt lélegzete, s eszméletvesztve ernyedt össze. 

*

2. Fejezet

Az erkölcs gátja átszakad

A nappaliba áradó fénnyalábok furcsa árnyakat festettek a kasmír szőnyegre, és selymesen verődtek vissza a pasztell fahéj színű falakról. Kate mikor kinyitotta szemét, örömmel konstatálta, hogy csak rosszat álmodott, s végre felébredt, ebben az ugyanolyan meleg, s hívogató nappaliban, ahol Aaronnak kiöntötte a lelkét. Gyorsan akart felülni az ágyban, s hirtelen fájdalom hasított a derekába, s visszahanyatlott a puha, meleg díványra. Mikor figyelmesebben körbe szemlélte a nappalit, észrevette, hogy az álmában viselt pamutinge a fotel háttámláján hever, s nadrágja, csizmája is összehajtva fekszik ott mellette. Újra felült az ágyon - de most jóval nagyobb gondot fordítva a lassúságra és fájós hátára - mikor észrevette a közeledő férfi alakját.

-Aaron! Mi, mi történt? - kérdezte őszintén csodálkozva, s kissé idiótán érezve magát a zavarodottságtól.

A pszichiáter először nem felelt, csak megcsóválta a fejét, leült Kattel szemben a fotelba, s egy bögre teát nyújtott a nő remegő kezei felé.

-Hogyan lehettél ennyire gyerekes, naív és önbíráskodó egy idegen városban, mikor megígérted, nem szöksz meg...Ezek után, remélem, nem várod el, hogy bármikor is megbízzam benned! - hangjában csengett a csalódottság és a düh édes kettőse.

Katherine elmosolyodva figyelte, ahogy a férfi pókerarcán hirtelen megrándult egy izom.

-Aaron, én nem akartam megszökni, mindössze egy doboz cigarettát szerettem volna venni, s reméltem visszaérek, mire rendezed a számlát. Pechemre az a fickó a pultnál meghívott egy italra, de csak egy meggysört kértem, hogy ne legyen belőle probléma. Inkább legyél büszke rám, és nem ideges! - hangjában a boldogság bújkált, s furcsán, ezt Aaron nem tudta mire vélni. - Figyelj, tudom, szólnom kellett volna, de ki gondolta volna, hogy megtámadnak fényes nappal, egy kis lebujban?

Aaron nem felelt, csak szúrós tekintetét belevájta a nő szemébe, s hátradőlt a kényelmes fotelben, mély hallgatásba burkolózva. Katherine egy kis idő várakozás után úgy döntött, tennie kell valamit a férfi búskomorsága ellen, így lassan - egész lassan, a derekát fogva - felállt a díványról, s odasétált az ablakon kifelé bámuló férfihoz. Könnyedén leült az ölébe, s mélyen a szemébe nézve folytatta az elakadt beszélgetést.

-Sajnálom, rendben? Tényleg sajnálom, nem fordul elő többet...

-Még szép, hogy nem! Nem megyünk innen sehova, amíg haza nem mehetsz. Úgy érzem ez a pszichiátriai eset, amely a tied, nem nekem való...vagy csak veled van a baj, nem tudom...az orvosnak és a páciensnek soha nem szabadna olyan közel kerülniük egymáshoz, mint például ez az eset is! Itt ülsz az ölemben, ami abszolút....

Kate nem is gondolkozott, érezte, tudta a férfi ugyanúgy vágyik az ő csókjára, csak aggályai vannak a munkája sikeressége miatt. Nem tudta, ez csak egy pillanatnyi érzés, mely így hatalmába keríti, vagy szimplán a kielégítetlen vágyainak tükre, de tudta mit csinál, s minden erejével azon volt, hogy sikerrel járjon. Csábosan rámosolygott a férfira, majd egyre lassabban közeledve annak borostás arcához, finoman megpuszilta folyamatosan be nem álló ajkait. Aaron egy szempillantás alatt elfelejtette mondanivalóját, s elveit feladva, szorosan magához húzta a gyönge, törékeny teremtést, kinek szépsége, s kisugárzása bearanyozta napjait. Magához szorította, s hevesen reagált az apró, finom csókra. Nyelveik lassan felfedezték a másik édes ajkait, s ölelésük mind szorosabbá fonódott, mikor Aaron lassan eltolta magától a nőt, majd hirtelen felállt, s ölébe kapta Katherinet. Tett vele két lépést a kanapéig, s leültette, majd nyugodtságot erőltetve arcára ( melyet nadrágjának dudora eredményesen leleplezett), lassan beszélt.

-Most mind a ketten lenyugszunk, holnap pedig felhívom egy kollégám, hogy vállalja át az ügyet. Természetesen visszafizetem édesanyjának a fennmaradt összeget, s nem zavarjuk egymást többé. Tudom, hogy nagyon össze van zavarodva, de...

A férfit Katherine dühödt pillantása késztette arra, hogy leálljon monológjával.

A nő kipirosodott arccal pattant fel a díványról, s közel - elég közel ahhoz, hogy erőteljesen a lábára taposson a férfinak - elhaladt mellette, be a kis szobájába, s teljes erejéből becsapta maga után a tölgyfából készült, szépen megmunkált ajtót.

A férfi megsemmisülten meredt a semmibe, s kavargó gondolataiba merülve egyetlen célt tűzött ki maga elé, Katherine mihamarabbi gyógyulását, melyet a jelek szerint ő nem tudott elhozni neki.

A délután folyamán előkutatta egyszerűen berendezett dolgozószobája fiókjából legjobb barátja, s kíváló szakmai kollégája telefonszámát, majd meredten bámulta a kagylót, mikor végre elhatározásra jutott.

-Hallo! Szia Andrew! Itt Aaron. Nagyon nagy kérésem lenne…- azzal egy szuszra elhadarta Katherine pszichológiai esetét.

-Damon! – szólalt meg a vonal túlsó végéről barátja, aki a férfi második nevét részesítette előnyben – mondd csak, nem zúgtál te bele ebbe a nőbe?

Aaron sóhajtott egy mélyet, s vontatott, meghunyászkodó hangon felelt. – De, Andy, azt hiszem igen. Pontosan ezért kérném, hogy vállald el helyettem…

A két férfi hosszú pszichoanalízisbe kezdett, s jó másfél órás telefonbeszélgetésük befejeztével megegyeztek Katherine másnapi utazásának lebonyolításáról.

Mikor Aaron kilépett dolgozószobájának tölgyfa ajtaján, mennyei illatok csapták meg az orrát. Lassú léptekkel indult a konyha irányába, s csodálkozva figyelte a nő főzőtudományát. A konyhapulton félkész saláták hada gyülekezett, a sütőben már pirosra sült csirke pihent, s Kate éppen egy finomnak tűnő mártáson munkálkodott. Mikor észrevette a férfi jelenlétét, rákacsintott, majd tovább tevékenykedett hangosan dúdolva a rádióban szóló közkedvelt country számot. Aaron tudatában annak, hogy holnaptól ez a gyönyörűség már nem a páciense, s elutazik egy másik államba, hirtelen mélabú vette át érzelmein az uralmat, s hanyagul ült le a székre, hogy majdnem leesett. Katherine fél szemmel néha ránézett a férfira, s az ebéd elkészültekor vette észre, hogy Aaron a konyhapultra dőlve merült mély álomba. A nő elmosolyodott, s gondosan kikerülve a férfit, megterített a tölgyfa étkezőasztalon. A teríték színválasztásakor gondosan ügyelt az étteremben tanultakra, s a romantikusabb női-férfi vacsorához kontrasztosabb színeket választott, így a tányéralátétek krémszínt viseltek, míg az abrosz fekete volt. Elhelyezett az étkezőre a konyhában talált díszek közül egy párat, s meg is lelte kedvencét, egy kis üvegcsét, melynek homok csücsült az alján. Kate megtöltötte vízzel, s ráhelyezett egy úszógyertyát, s az asztal közepére helyezte. Az étkészlet hófehéren csillogott a fekete abroszon, és a saláták, s mártások, valamint a csirkehús is elfoglalta méltó helyét. Katherine gyorsan bevonult szobájába, felvette a tegnap vásárolt legszebb fekete selyemruháját, kibontotta haját, s egy kis pírt és szempillaspirált vitt fel magára természetes smink gyanánt, majd immár csodálatos öltözékben odasétált az alvó doktorhoz, s gyengéden megbökdöste vállát.

Aaron felemelte a fejét, s csodálkozva tekintett az előtte lévő terítékre, majd tekintetét az őt bökdöső lányra irányította. Elképedve konstatálta, milyen gyönyörű az újonnan vásárolt szatén, fekete ruhában, s leheletnyi sminkje mennyire kiemeli csodás arcvonalait, s tágra nyílt szemeit.
-Kész a vacsora Aaron! Remélem farkas éhes vagy, hiszen ez egy kisebb hadseregnek is elegendő lenne.
- Katherine beszélnünk kell valamiről. Habár előbb megkóstolnám kitűnő főzőtudományod – mosolyodott el, s felállt, hogy hellyel kínálja újdonsült szakácsnőjét.
Csendben étkeztek. Aaron minden lehetséges ételt kiszedett magának a tányérra, s nem győzte legyűrni torkán az utolsó falatokat, de olyan ínycsiklandó volt, hogy ott hagyni sem tudta volna. A vacsora befejeztével Kate leszedte a terítéket az asztalról, s a maradékot gondosan elcsomagolta. Aaron már a nappaliban várt rá.

Kate leült a pamlagra, s onnan várta pszichiátere mondanivalóját. Remélte, megbocsájtott neki a délutáni malőrért, hisz szívét lelkét kitette a vacsorafőzés közben. S ha egy férfit nem a hasánál fog meg az ember, akkor hol?
Aaron megköszörülte torkát, s belekezdett szívfájdító monológjába.
-Katherine. Holnap elutazunk. Illetve csak te. – látván, hogy a lánynak felcsillan a szeme, nem volt szíve folytatni, de mégis rábírta magát. – Beszéltem egy nagyon jó barátommal, Andrew McMevollal, aki kitűnő szakmai munkatársam, s megegyeztünk benne, hogy holnaptól átveszi az ügyet, s ő fog téged kezelni az otthonában. Az édesanyádat már értesítettem a változásokról, s megnyugtattam, hogy Andrew is elismert pszichiáter, és kevesebbért is vállalja az ügyet, mint én.
Katherine egy szót sem szólt, csak felállt, és a bárpulthoz ment. Kivett egy üveg pezsgőt, s ünnepélyes mosollyal kibontotta, majd két üvegpohárba töltötte a pezsgő italt.
Aaron nem tudta mire vélni a dolgot, s furcsán tekintett a lányra, mire az magyarázkodásba kezdett.
-Aaron, akkor ünnepelnünk kell! Nem vagyok többé a páciensed, így már bármit megtehetünk, bármit, amit a hormonjaink súgnak. – mosolyra húzta a száját, reménykedve, hogy a férfi is így gondolja.
Ám Aaron tudatában volt az áthelyezésnek, és annak is amit a lány kiváltott belőle, nem akart lefeküdni vele. Nem, hiszen nem egészséges a lelke, és zavarodott is. Nem szabadna ezt tennie, ám mikor a Kate odahajolt hozzá, s ölébe simult, nem tudott ellenállni a kísértésnek. Muszáj volt engednie, hogy ez az elárvult lélek menedékre találjon.
-Aaron! Akarsz te egyáltalán engem? – kérdezte a férfit nyughatatlan kíváncsisággal, s tekintetét mélyen az övébe szúrta.
Aaron úgy érezte nem kap levegőt, annyira megbabonázza ez a szépség. Régóta nem érzett ilyet, hiszen miután felesége, s gyermeke elhunyt, nem kereste nők társaságát.
-Kate! Nem szabad, te is tudod! Bevallom, nem tudok neked ellenállni, s emiatt lehetetlen lenne kezelnem téged, pedig hidd el nekem, jelenleg neked nem egy férfire van szükséged, hanem nyugodt lelki állapotra. Ki kell gyógyulnod az alkoholizmusodból, s a mélyen rejtőzködő depressziódból…
Nem tudta folytatni, mert Kate lecsapott az ajkára, hevesen, követelődzően. Aaron ajka szétnyílt, s úgy érezte, mintha szerepet cseréltek volna. Kate követelőző volt, ő pedig csak megadta magát. Hormonjai hevesen tomboltak, esze pedig hangosan figyelmeztette, ha most nem hagyja abba, itt nincs megállj.
Kate ajka olyan édes, és gyöngéd lett egyszerre, mintha tudta volna, mire vágyik. Aaron felállt a fotelből, s egyúttal ölbe kapta a törékeny női testet, s elindult a saját hálószobája felé. Mikor lefektette az ágyra, Kate szemei homályos tekintettel meredtek rá, s mohón elkezdte a férfit vetkőztetni. Aaron gyengéden lehúzta pácienséről a szatén ruhát, majd ügyesen kigombolta a melltartót. Forró ölelésben a két mezítelen test egymásba fonódott, s a hormonoknak köszönhetően az eszük sem szólhatott közbe. Egymást cirógatták, csókolgatták, s mikor Kate mélyen Aaron mélyzöld szemeibe fúrta tekintetét, bólintott. A férfi tudta, ez az a jel, melyre ő az elmúlt percekben várt. Megfogta a lány csípőjét, s lassan, egész lassan, mélyre hatolt benne. Tudta, mind a ketten úgy élvezik a helyzetet, mint két szerelmes pár. Kate kis sikolyai, Aaron halk, férfias nyögései visszhangoztak a szoba falai közt. A férfi várt, s mikor úgy látta, a nő is közelít a magasba, gyorsan, s mélyen hatolt belé. A gyönyör hulláma egyszerre érte őket, s teljesen átadták magukat a felhőtlen boldogságnak, a tökéletes örömnek. Aaron ernyedten hullott a női testre, majd mellégurult, s hátulról szorosan átölelve, magához szorítva az izzadt, női testet lehunyta a szemét, s várt. Katherine nem szólalt meg. Egyikük szava sem hallatszott az sötét éj leple alatt, habár mind a ketten tudták, a másik ébren van, s esze egy vonat gyorsaságával zakatol.
Másnap reggel, mikor Aaron felébredt, a lányra pillantott, aki mosolyra húzott szájjal, békésen aludt. A férfi megfogta a nő karját, mely mellkasán pihent, s lassan lefejtette magáról. Tudta nagyon jól, nehéz nap áll előttük, hiszen ma ez a gyönyörűség kisétál az ajtaján, s ő soha többé nem látja. Nem akarta megnehezíteni a dolgát, de nem bírta ki, hogy ne készítsen valami finomat reggelire, s ne hozza neki ágyba, így kibújt a nő mellől, s beleugrott meleg papucsába, s köntösébe, majd egészen halkan kisomfordált a szobából.
Egyszerű vajas pirítóst készített reszelt uborkával, camambert sajttal, s meggylével. Mikor benyitott a szobába tálcával a kezében, Kate már az ágyon üldögélve nézelődött a szobában.
-Szia – mosolyodott el Katherine – Tegnap éjjel nem volt alkalmam körbenézni a szobádban. Gyönyörű. Tetszenek a könyvek a polcon, s ez az ágy fantasztikus! Rusztikus, tudtad? Persze, hogyne tudtad volna…
Látszott rajta, hogy zavarban van, s azt sem tudja mit mondjon vagy ne.
-Kate, hoztam reggelit. Nem különleges, de hidd el, finom. Remélem szereted a meggylevet. – száját féloldalas mosolyra húzva kacsintott a nőre.
Ágyba vitte az ételt, s csendben elfogyasztották. Egyikük sem szólt a másikhoz, csak mikor meghallották a dudát odakintről.
 - Ki lehet az? - Kérdezte Kate fennhangon, s abban a pillanatban már tudta is a választ.

Aaron arcára kiült a fájdalom, s csak egy csókot lehelt a lány homlokára, majd kiviharzott.
Kate azt sem tudta hol áll a feje. Ő ugyan nem megy ehhez az Andrewhoz, az biztos. Itt marad, hisz nagyon jól érzi magát itt. Tudta, hogy Aaron a pszichiátere, de úgy érezte, a tegnap este óta megváltozott. nincs többé szüksége semmilyen gyógykezelésre. Férjét már elvesztette két éve. Meggyászolta, de ennél többet nem tehet érte. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer eljut erre a pontra is, mikor nem fáj annyira Travisre gondolni, csak mosolyog a szép emlékekre gondolva. Idejét sem tudta, mikor flörtölt utoljára Travis előtt, utána pedig aztán végképp senkivel. Nem is gondolta volna, hogy valaki ennyire vonzani fogja még az életben, mint Aaron.
Gondolataiban elmerülve bújt bele a köpenybe, melyet a szoba gardrób ajtaja mögött talált, egy tucatnyi női ruhával egyetemben, melyet nem tudott mire vélni. A köpeny kasmír puhaságával tökéletesen illett alakjára, ámbár rózsaszín színével elütött a nő megszokott viseletétől. Mikor kilépett a szobából, szemben találta magát egy sármos, napbarnított bőrű, fekete hajú férfival, aki megrökönyödve tekintett a nőre, s a köpeny láttán szeme kikerekedett.

*
3. fejezet
Játékos búcsú

Katherine nem értette a helyzetet. Az előtte álló férfiak megrökönyödve bámultak rá, s tekintetük fátyolos lett az elfojtott könnyektől. Kate, hogy oldja a levegőben is érezhető vibráló feszültséget, kezet nyújtott az új jövevénynek.

-Katherine Alice Paltrow – mutzatkozott be, ezzel felrázva az új pszichiáterét.

-Andrew McMalley – tátogta alig hallhatóan, majd Aaronhoz fordult, s széttárta kezeit. Lassan Aaron is felocsúdott, s Katehez fordulva , kimért, rideg hangon szólalt meg.

-Kate! Kérlek menj a szobádba, és öltözz át a saját ruháidba. A köpenyt pedig majd add ide, ha végeztél. – Azzal barátjához fordult, s az ebédlőbe invitálva hellyel kínálta.
Katherine mit sem értett a történtekből, a így kissé duzzogva követte az utasítást. Sarkon fordult, s elhagyta az előteret, majd hangos csapódás jelezte szoba ajtajának záródását.
Az étkezőben még mindig vibrált a levegő. Aaron odarakott forrni vizet a teának, s közben csendben tűrte Andrew szúrós szavait.

-Aaron Damon! Te nem vagy ép eszednél! Lefekteted a páciensed, aki pszichés gondokkal küszködik, s ráadásul az elhunyt húgom, mellékesen néhai feleséged köpenyét adod rá? Amit tőlem kapott, s te ez idáig nagy becsben őrizve rejtegetted a világ elől, hisz ez volt rajta halála előtt! Mi a fészkes fene ütött beléd?! Ennek a nőnek – ha így két hét alatt ez történt – nem pszichiáterre van szüksége, hanem egy stricire!

Aaron idáig tűrt. Indulatokkal tele üvöltött barátjára.
-Anthony! – a férfi középső nevét használta, hisz tudta, ez legalább annyira bosszantja, mint a történtek – Ne merészelj róla így beszélni. A köpenyt nem én adtam rá, gondolom találta a szekrényben, mint egyetlen érdemes ruhadarab, mit magára ölthet, hirtelen jelenésed alkalmából! Nem szóltál, hogy eljössz érte, nem számítottunk rá! – hangja hirtelen halkabb, s nyugodtabb lett – Igen, lefektettem. Illetve ő engem…és nem bántam meg. Ugyanis azt hiszem, érzek iránta valamit, amit már régóta nem éreztem a szívemben. Ezért kértem, hogy vedd át az ügyet, hisz nem tudok szakmai dolgomra koncentrálni a közelében, és igen, két hét elég volt ehhez.
Habár úgy látom, ezek után képtelenség, hogy átvedd. Te is tudod, hogy előítéletek nélkül kell a pácienssel megismerkedni.
 - Hidd el Damon, kezelni tudom az ügyet. Kordában tartom az ellenérzéseim, de erről a témáról veled soha többet egy szót sem szeretnék váltani. Ez a nő nem hozzád való. Komolyan, két hét elég volt, hogy megbabonázzon? – kérdőn nézett a férfira, ám az válaszra nem méltatván, folytatta – Ahogy kikúráltam, hazamegy szépen, te pedig gyorsan elfelejted őt. Ezt vedd testvéri jótanácsnak! Szólj neki, hogy délelőtti teaidő és utána indulunk.
A teáskanna épp fütyülni kezdett, mikor Kate fülét levette az ajtóról, s a köpenyt levette magáról. Nem hallgatózott tovább, így mit felelt a csípős jótanácsra. Gyorsan felöltözött, farmert, s lenge kockásinget húzott magára, barna cipővel. Haját oldalra fonta, s leheletnyio sminket vitt fel magára. mikor Aaron kopogott, Kate felemelte a köntöst, s a férfi kezébe hajtogatta, de egy szót sem szólt.
Aaron habár volt egy olyan érzése, a lány mindent hallott, nem kérdezett rá. Odahajolt a nőhöz, homlokon csókolta, s lágyan suttogott valamit.
- Most el kell menned Andrewval.
Kate érezte a férfi hangjában bujkáló elkeseredettséget, így csak bólintott, s rámutatott összecsomagolt bőröndjére.
- Tudom. – azzal megszorította Aaron kezét, s egy utolsó, szenvedélyes csókot váltottak. Mikor leültek az ebédlőben Andrewval szemben, egyikükön sem lehetett észlelni az érzelmek aprócska jelét.

- Örülök Ms Paltrow, hogy rendes öltözékben látom viszont.
- Mrs – javította ki Kate, s mit sem törődve a gúnyos megjegyzéssel, felállt. A bárpulthoz sétált, mely már három napja nem volt lakat alatt, s kivett egy üveg whiskyt, három feles pohárral. Lecsapott kettőt a két férfi elé, majd egyet magának, s csípőre tett kézzel fordult Andrewhoz.

- Hogy jobban megismerjük egymást Mr. McMalley, játsszunk! – azzal kitöltött magának egy felest, s minden szájhúzás nélkül, lehúzta a torokégető italt. A két férfi megdöbbenve néztek egymásra, majd jobbnak látták – már csak az idegállapotuk miatt is –, ha belemennek a játéknak nevezett ivászatba. Sorban húzták le egymás után a feles pohárba kitöltött nedűt, s minden pohár után elmondtak magukról valamit, valamit, ami rossz élménynek számított. Katherine még egyetemista barátainak körében tanulta ezt a játékot, bár míg a cél akkor az volt, hogy leitassák a férfiak a nőket, s a párkapcsolatok hűtlen rombolására törekedjenek, most ez a játék, pszichiáterek és páciens közt zajlott. Mivel minél többet ittak, annál jobban kitárulkoztak, őszinte vallomásokat hallhatott doktor a pácienstől, és fordítva.
Mikor Katherinennek megeredt a nyelve, s elmesélte Andrewnak is férfje halálát, és magzata elvesztését, a férfi szeme könnybe lábadt, majd lehúzott egy felest, s maga is belekezdett szívszaggató történetébe.
- Mikor elvesztettem a húgom, melyet talán meghagynék Damonnak, hogy elmesélje, a gyász teljesen felborította az életem. Na nem, persze én nem kerültem ilyen állapotba Kate, mint Te, de megviselt. Próbáltam feldolgozni, s a feleségemre támaszkodni, de sajnos csak újabb fájdalom ért. Egyszer a munkából hazamenet megláttam őt, egy férfivel az egyik legjobb étteremben. Ott ahol, annak idején bejelentette, hogy várandós a gyermekünkkel. Szörnyű volt látni, ahogy az asztal felett érzelmes csókot váltottak, majd a jól öltözött, láthatólag gazdag fickó, nem sajnálva Armani szövetnadrágját, letérdelt az én feleségem felé, s egy kis bársonydobozkát húzott ki zsebéből. Mikor felnyitotta, a gyémántgyűrű láttán feleségem, Sam szemeiből könny csordult, s bólintott, majd a férfi nyakába ugrott. Ekkor látott meg engem, aki addigra már az étterem ajtajából figyeltem az eseményeket. Szája elé kapta a kezét, s én ekkor megfordultam, kiléptem az esőbe, és hazamentem. Otthon a kislányom, Maggie haját fésültem, mikor csengettek. Egy futár érkezett, egyetlen egy darab levéllel. A levélben az az állt, hogy már tegnap beadta a válókeresetet, lemond Maggieről, és minden vagyonáról Maggie javára, valamint sajnálja, de már nem bírta otthon tovább. A legnehezebb az volt, mikor elmondtam az akkor tíz éves Magginek, hogy anya nem jön haza többet. Jól fogadta, sosem kötődött annyira az anyjához, de belül érték sérelmek. Viszont abban a percben csak egyet kérdezett:
- Papa, de mi mindig együtt leszünk, ugye?
Hát ez az én történetem. Azóta eltelt egy év. Most itt vagyok harminckilenc éves fejjel, s nevelem tizenegy éves lányom. – Mivel befejezte mondandóját, egy újabb kupicával töltött, s egy lendülettel felöntötte. Aaron hátba veregette barátját.

 - Köszönöm, hogy elmondtad Andrew! – szólalt meg Kate lágyan – talán a te történeted még rosszabb, mint az enyém, hisz te csalódtál, és akit szerettél maga döntött így. Aaron, szeretném hallani a te történeted is. Mesélj! – Kate úgy érezte, mintha most ő játszaná a pszichiáter szerepét.
Aaron is kitöltött egy újabb adag italt, s mielőtt belekezdett volna mondandójába, az utolsó cseppig kiitta.
- Az én történetem egyszerű. Egy halott feleség, s egy halott gyermek. – kezdte kimérten a tőle megszokott módon, ám mikor folytatta, hangja ellágyult, szeme fátyolos lett. – A nejem, Andrew húga volt, rajta keresztül ismerkedtünk meg. Mikor Andrew bemutatta nekem Carolt, rögtön beleszerettem égszínkék szemeibe, s lenszínű hajába, csicsergő hangjába. Azt hiszem ő is kedvelt az első pillanattól fogva. – Itt elmosolyodott, s keményebben folytatta – A negyedik évfordulónkat ünnepeltük, mikor megszületett Jake, a fiúnk. Így hát születésnapja kettős ünneplés volt mindig. Mikor nagy meglepetés bulit szerveztem a tizedik évfordulónkra, és egyben Jake hatodik születésnapjára, rendeltem egy limuzint a szerkesztőség elé, ahol Carol dolgozott. Az iskola közvetlen vele szemben volt, így Carol ebédidőben mindig átment, hogy elhozza Jaket az iskolából. Mikor a limuzinba beszálltak, valószínűleg talán még semmit sem sejtettek. A limuzin sofőrje máig kómában fekszik. Egy kamionos sofőr elaludt a volán mögött, s a kereszteződésnél áthajtott a piros lámpán. A limuzint középen érte az ütközés. A hátul ülő két utas azonnal életét vesztette. A sofőr még egyszer valamikor magához térhet, de nem sok rá az esély. A kamionos három év börtön után, szabadlábra kerülhet. - Aaron nagyot kortyolt a whiskys üvegből, szomjasan hagyva poharát. Kate szemeiből könny csordult. Tudta, az ő gyásza, és Aaroné megegyeznek. Szégyenkezve tolta el maga elé a whiskys üveget. Ráébredt, ő nem a megfelelő gyász mellett döntött. Ha Aaron képes volt talpra állni a szörnyűségek után, hát neki is menni fog. Sokáig ültek még az asztal mellett csendben, mindannyian az életen és a sorson elmélkedve. Andrew hirtelen Aaronhoz fordult. – Damon, talán jobb lenne, ha Kate itt maradna. Figyelj, gondolkodtam…

- Nem! – szakította félbe Katherine – Úgy döntöttem, hogy veled tartok. Azt hiszem, bármennyire is nem szeretném, de szükségem van erre a kezelésre…tőled, Andrew. – Sütötte le szemeit, s megszorította Aaron kezeit.

Andrew és Aaron meglepetten néztek egymásra, ám Katherine újra felszólalt érthetetlenségük láttán.
 - Szeretnék meggyógyulni! Ha lehet, elindulhatnánk minél hamarabb! Megyek, összepakolok azonnal –  azzal felállt az asztaltól, s magára hagyta a két férfit, akik a whisky hatására szótlanságba merülve hamar elaludtak, fejüket tenyerükbe támasztva. Katherine sem volt olyan aktív a csomagolás terén. Csak egy pillanatra feküdt le az ágyra, nyomban elnyomta az álom. A két férfi az éjszaka közepén bevonszolták magukat Aaron hálójába. Másnap reggel a házban a csend honolt. Csak Katherine ébredt korán, s máris nekilátott a fenséges reggeli készítéséhez. Camambert sajtot, uborkát szeletelt, olívabogyót és feta sajtot készített egy kis tálkára, a teljes kiőrlésű rozskenyér mellé, majd megpirított egy pár toast kenyeret is, és olívaolajjal kente meg őket, és fokhagymázta. Gondosan megterített, narancslevelet és almalevet tálalva a friss reggeli mellé. Odarakott főni egy jó erős kávét, hisz a férfiakat megviselhette a tegnapi whisky hadjárat. A kávé illatára a férfiak is előbújtak barlangjukból, álmosan s kócosan, de annál inkább csodálkozva foglaltak helyet, a felvágottakkal, sajtokkal és salátákkal bőségesen felkínált reggeli előtt. Andrew és Aaron nem győzték dicsérni a fűszeres vajat, melyet Kate a tálalás előtt készített. A reggeli befejeztével mindenki különvonult átöltözni, s felkészülni az utazásra. Aaron ücsörgött csak a nappaliban, mereven az ablakon át, a lovakat bámulva. Szívében ürességet érzett. Nem tudta ugyan eldönteni, hogy elvesztett felesége és gyermeke miatt, vagy pedig mert Katherine elköltözik. Szíve mélyén ugyan érezte, hogy a nő nélküli magány okoz számára nagy fájdalmakat, de emiatt bűntudat kerítette hatalmába. Árulásnak, csalásnak érezte Katherine iránt érzett érzelmeit, hisz a családját árulta el vele. tudta, nem élhet örökké gyászban, hisz még előtte a fél élete. Harmincöt éves, özvegy, s most beleszeretett a páciensébe, ebbe a gyönyörű, élénk, talpraesett nőbe. Gondolatmenetét Andrew BMW-jének bőgése szakította félbe. Kate épp akkor lépett ki kicsinyke szobájából. Az újonnan vásárolt ruháit gondosan az utazóládába zárta, és ismét kopott farmert és elnyűtt flanelinget viselt. Haját magasan tornyozott lófarokba fogta, s amikor elhaladt Aaron mellett, kacsintott, majd a bejárati ajtón át Andrew kocsijához vonult.  Aaron kiment a verandára, s magába szívta a lány minden egyes porcikájának az emlékét. Andrew biccentett, majd elfoglalva méltó helyét a vezetőülésen, újra felbőgette kedvenc kocsija, a BMW 525i motorját, s szép lassan kigurult az integető Katettel a birtokról.